Életem jelentős részében általában éjszakás voltam.
Talán, hogy a fényt jobban értékeljem.
Szilveszterkor rendszeresen.
Most is.
De most egy egész kastély csendje van rám bízva.
A szívhangoknak kevesebb a konkurenciájuk.
A Duna alant folyik
rendületlen.
💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦
2016. 05. 03.
 | | ||
Jó a hétvége, ha nyugalmas és szép.
Legyünk magunkkal is irgalmasok !
...............................
( Tegnap, három év óta először, ismét ütöttem többször a saját fejemet.
Aztán félig körbebicajoztam este a tavat, majd jött egy csodás esti isteni Ige.
ÍGY élek 33 éve boldogan.
...............................................
It's a good weekend if it's calm and nice.
Let's be kind to ourselves too!
..............................
(Yesterday, for the first time in three years, I hit my own head again several times.
Then I walked halfway around the lake in the evening, and then a wonderful evening divine Word came.
THIS is how I have been living happily for 33 years now.
2022. szeptember 2-án, egy pénteki napon, megtörtént az, amit én magam talán sohasem gondoltam volna:
hangosan arcába kiáltottam egy jó 60 körüli hölgynek: " Milyen szép tetszik lenni !"
Előtte már a boltban észrevettem és úgy igyekeztem, hogy még kint a bicikliparkolóban közel kerüljek hozzá. Két keréken gurult már, amikor rákiáltottam.
Nem tudom, mit gondolt.
Valószínű, egy aberrált ember szájából származó pozitív villámcsapásként érzékelhette.
Az is lehet, hangomat elnyomta a környék autóinak, embereinek zaja.
Én sem értettem.
ÉS most is csak álomnak gondolom, ..... amelyből pontosan ugyanolyan sohasincs kettő.
Ugyanaz meg nem ismétlődhet.
NAPI VERS
~~~~~~~~~
François Villon ~ Ballada a senki fiáról
Mint nagy kalap borult reám a kék ég,
és hu barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s leheletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.
Fagyott mezőkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével lángveres hajamra
s halántékomra már az ősz feküdt,
és így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.
A győztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom,
s így kergettem az Istent, aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom.
A hegytetőkön órákig pihentem
s megbámultam az izzadt kőtörőt,
de a dómok mellett fütyülve mentem
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és utcasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.
S bár nincs borom, hazám, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha meguntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, Francois Villon, fekve -
megáldva és leköpve mindenütt.
Faludy György átköltése
ESŐ
Tokaj, Tiszalök és Tiszadada..................................... SÜRGŐSEN KERÜLJETEK !!!!!!!!!
Menjetek a fenébe, és ráadásképpen, szívjátok ki a kéthetes zoknimat !
A JÁTÉK ÖRÖK
Az idő körbevesz és megölni vágy.
Fegyverek dörögnek,
A gonosz szürkén támad rám.
DE Halál, hol a Te fullánkod?
Az ereimbe Isten mást rakott,
Mint ahogy a bokornak sem tiltható:
jöjjenek levelek,
szülessenek virágok.
Örülni,
csakazértis kacagni.
rozsdás cső, koszos zsinór.....
BENNETEKET IS SZERETLEK !!!!
Az ólomkatona ott állt a tűz vörös fényében, és kibírhatatlan forróságot érzett,
de nem tudta, a kályha tüze hevíti-e vagy a szerelemé. A piros-kék festék is
lepattogzott róla; a viszontagságos utazástól-e vagy az emésztő szomorúságtól,
azt sem tudta. A táncosnőt nézte, a táncosnő meg őt. A katona egyszer csak
érezte, hogy olvad, de csak állt rendíthetetlenül, s keményen markolta a
puskáját. Akkor kicsapódott egy ajtó, a léghuzat fölkapta a kis táncosnőt, s az,
mint egy lenge tündér, beröppent a kályha nyitott ajtaján a katona mellé,
lobbant egyet, s vége volt. A katona akkor zsugorodni kezdett, kicsi
ólomgomolyaggá olvadt, s másnap, amikor a szolgáló kiszedte a kályhából a hamut,
egy kis ólomszívet talált benne - ennyi maradt a katonából. A táncosnőből nem
maradt más, mint az aranycsillám rózsa, az is szénfeketére perzselődött.
