Gyöngyök a jeges parton

 

Gyönyör kövek, álom szépek,
Erre ugyan mit kerestek? 
Koszos parton mit reméltek? 

Válasz rebben, halkan kúszik:
 Tán egy madár, 
Tán egy ember
 valaha még erre jöhet; 

Dalra kelhetnek tán,
vagy megvehetik belőlünk 
AZ EGÉSZ VILÁGOT !!!

Rákiáltás

 

2022. szeptember 2-án, egy pénteki napon, megtörtént az, amit én magam talán sohasem gondoltam volna:
hangosan arcába kiáltottam egy jó 60 körüli hölgynek: " Milyen szép tetszik lenni !"

Előtte már a boltban észrevettem és úgy igyekeztem, hogy még kint a bicikliparkolóban közel kerüljek hozzá. Két keréken gurult már, amikor rákiáltottam.

Nem tudom, mit gondolt.
Valószínű, egy aberrált ember szájából származó pozitív villámcsapásként érzékelhette.
Az is lehet, hangomat elnyomta a környék autóinak, embereinek zaja.

Én sem értettem.
ÉS most is csak álomnak gondolom, ..... amelyből pontosan ugyanolyan sohasincs kettő.
Ugyanaz meg nem ismétlődhet.

Villon kimondta

 NAPI VERS

~~~~~~~~~

François Villon ~ Ballada a senki fiáról

Mint nagy kalap borult reám a kék ég,

és hu barátom egy akadt: a köd.

Rakott tálak között kivert az éhség

s halálra fáztam rőt kályhák előtt.

Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,

s szájam széléig áradt már a sár,

utam mellett a rózsák elpusztultak

s leheletemtől megfakult a nyár,

csodálom szinte már a napvilágot,

hogy néha még rongyos vállamra süt,

én, ki megjártam mind a hat világot,

megáldva és leköpve mindenütt.

Fagyott mezőkön birkóztam a széllel,

ruhám csupán egy fügefalevél,

mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,

mi sem sötétebb nékem, mint a dél.

A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,

ahogy a temetőkben nevetek,

enyém csak az, amit a sárba dobtam,

s mindent megöltem, amit szeretek.

Fehér derével lángveres hajamra

s halántékomra már az ősz feküdt,

és így megyek, fütyülve egymagamban,

megáldva és leköpve mindenütt.

A győztes ég fektette rám a sátrát,

a harmattól kék lett a homlokom,

s így kergettem az Istent, aki hátrált,

s a jövendőt, amely az otthonom.

A hegytetőkön órákig pihentem

s megbámultam az izzadt kőtörőt,

de a dómok mellett fütyülve mentem

s kinevettem a cifra püspököt:

s ezért csak csók és korbács hullott árva

testemre, mely oly egyformán feküdt

csipkés párnák között és utcasárban,

megáldva és leköpve mindenütt.

S bár nincs borom, hazám, se feleségem

és lábaim között a szél fütyül:

lesz még pénzem és biztosan remélem,

hogy egy nap nékem minden sikerül.

S ha meguntam, hogy aranytálból éljek,

a palotákat megint otthagyom,

hasamért kánkánt járnak már a férgek,

és valahol az őszi avaron,

egy vén tövisbokor aljában, melyre

csak egy rossz csillag sanda fénye süt:

maradok egyszer, Francois Villon, fekve -

megáldva és leköpve mindenütt.

Faludy György átköltése