ÖTVENKILENC
Éltek, meghaltak.
Csak egy pillanat.
Pedig jóleső fáradtan
mámorral telve
Csillogó szemmel....
Csak egy örömöt
akartak tovább álmodni.
Aztán elnyomta létezésük egy zaj,
Mely más volt, mint a többi.
Öröm-szívük hirtelen megállt,
ÉS nem, nem akart többé elindulni.
Sátán-kacaj,
föntről, magasból,...
Ők már nem hallhattak semmit.
Álmuk akkor is lett;
tartósabb és véresebb.
Istennél semmit nem éreznek.
De Isten sír.
( Ugorcsuk L. )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése